Útban Európa peremvidéke felé - V. rész

 Megérkeztünk Afrika kapujába, Tanger-be. A hajóról leszállva azonnal megrohamoztak a helyi taxis formák, hátha elfuvarozhatnak valamerre. Ám nekünk eszünk ágába sem jutott, hogy beszálljunk a leszedált kék Ladák valamelyikébe. Nem túl bizalom gerjesztő hely, a kultúrsokk epilepsziás rohamként gázolt át rajtunk, minden percben odajött valami forma, hogy hasznos tanácsokkal lásson el minket néhány dihramért cserébe. Utcatáblák elvétve vannak, így csak kis bolyongás után találtuk meg Dar Jamal nevű hotelünket. A szálló a legkülönlegesebb szálló volt, amiben az utam során voltam. Mór stílusra volt megcsinálva az egész, gyönyörű mozaikokkal a falakon, kézi faragású bútorokkal. A portás (aki egyben szakács és recepciós is) nagyon kedves volt, látszott rajta, hogy európai neveltetést kapott. Felüdülés volt, vele beszélgetni, hiszen kinn az utcán, a helyiek fogdosnak, csesztetnek, el akarnak adni neked dolgokat, meg úgy általában nem értik azon európai metakommunikációs szokásokat, mint az intim zóna. 

Az első sokkélmény után két választásunk volt: vagy a szállodába töltjük a következő napokat, vagy kimerészkedünk és megpróbáljuk alávetni magunkat a helyi kulturális szokásoknak. Az utóbbi mellett döntöttünk, megpróbáltunk fesztelenek lenni. Nem is volt nehéz, csak mosolyogni kell, ezt nagyra értékelik itt. Igazából kedves fickók, minden második meg akar hívni teázni, (mint tea!) amit visszautasítani bunkóság. De azért a túlzott buzgóság irritáló egy idő után. Pl amikor internetkávézót kerestünk, a végén már vagy 20 ember követett minket, hogy megmutassák, hogy merre van. De erre majd visszatérek. Marokkóról tudni kell, hogy a nyugat- Európában fellelhető kenderszármazékok nagy része innen származik. Itt senki sem iszik alkoholt, vagy ha igen az olyan stigmatizáltsággal bír, mint itthon a heroinista. Viszont mindenki szív. Ráadásul hasist és sokat. Imádják, mint itthon a sört. Bevett program délutánonként beülni a haverokkal egy menta teára és egy laza hasis körre. Az utcákon sétálva megszokott kép, hogy rom betépett, üveges tekintetű emberek üldögélnek. Egyik helyi celebrity, Mohamed mesélte, hogy az ő Angliában élő rokonsága abból él, hogy eljönnek látogatóba Marokkóba, bevásárolnak a jó minőségű hasisból, majd nagymamától a gyerekekig mindenki felnyom magának análisan egy kis kúpot, vissza mennek és 20x áron eladják. 

Mi is vettünk egy adagot. Egy 80 éves fazonnal hosszas alkudozás után sikerül nyélbe ütni az üzletet. Euróban és cigiben fizettünk. Mikor Mohamed meglátta, hogy nem vele üzletelünk, kb meg akart ölni minket. Nagyon befeszült szegény, az egész délelőtjét a mi fűzködésünkkel töltötte és mikor meglátta, hogy nem tőle vesszük a zöldet, nagy jelenetet rendezett a tér közepén.  Két nap alatt sikerült ellenségeket szereznünk Marokkóban... A hasisuk egyébként káprázatos! Kiszakít ebből a világból. Életem legbetegebb pillanatai közé tartozik, amikor a szálloda legtetején pipázgattunk, miközben neki zendítettek éjjeli imának a minaretek. A telefonjaink használhatatlanok voltak, nuku térerő. Az egyetlen összeköttetést a nagyvilággal egy internetkávézó jelentette, ami elképesztő. Bemész, tulaj indokolatlan módon be van tépve, odadobsz neki 1 eurót, majd Win 98-as gépekkel próbálod belőni a fészbukot. Közben vagy 4 kisgyerek nézi, mit csinálsz, melletted meg még 20 nyomja gta Vice Cityt.

Mindent egybevetve, Marokkó izgalmas, egzotikus hely. Belekóstoltam Afrika peremébe, és csípett rendesen. A helyiek kedves emberek, de nagyon le akarnak húzni. Ettől függetlenül ha van egy kis pénzed kiskirályként élhetsz és mindent megkaphatsz, amit csak a szem megkíván. Visszatértünk a szürrealitásból Algecirasba, ahova beragadtunk még egy napot, tekintve, Madrid fele napi egy vonat indul és arra mi már nem kaptunk jegyet...