Útban Európa peremvidéke felé - III. rész

Madrid

Szárazság, forróság, por. Útitársam vízkészletei még rendben voltak, azonban én sajátomat már rég feléltem. Szokatlan volt ez a pára mentes meleg. Az ajkam szétszakadt és vérzett a kiszáradástól. Kellett a víz de mielőbb...
A metrók itt angolosan közlekednek, bal kéz szabály szerint. A szállodánk a Plaza Espana közelében volt. Barcelona után elég lerobbant hangulata van ennek a helynek. Kicsit olyan feelingje van, mint Budapestnek. Látszik, hogy a 60-70-es években nagy beruházások történtek a városban. Nem csoda, hiszen ez volt Franco tábornok Spanyolországának központja. Egy dicső nemzet, sőt az egész spanyol ajkúság fővárosa. Azonban mára kicsit megroggyant az egész. A szállásunk egy toronyházban volt. Egykor menő lehetett, de ma olyan feelingje van, mint egy magyar állami intézmény dohányszagú igazgatóságának. A recepciós nem beszélt angolul. Egy 60 éves manus volt, szájából lógott a cigi. Valahogy elmutogattuk egymásnak, hogy mi a helyzet, (oh, no senor, no hablo inglés!) aztán elfoglaltuk a szobánkat. Kb egy 1 négyzetméteres ablakunk volt, ami egy tűzfalra nézett. Ezután persze megnéztük a főbb látnivalókat, de a kegyetlen forróság miatt, úgy döntöttünk, hogy veszünk valamit enni, inni és hazamegyünk sziesztázni. 

A következő emlékképem, az amikor a 0,80 Euroért vett mirelit pizzánkat próbáljuk megmelegíteni, egy nagyon rossz teljesítményű mikróban. Egy szép kis sor képződött a mikró előtt, várva a mi mirelit pizzánk elkészültét. Közben egy indiai faszi próbál szocializálódni velünk, de a kulturális különbségek áthidalhatatlanok (a probléma abból fakadt, hogy, amit ő értett az egyes angol szavakon, fogalmakon, az nem egyezett annak valós jelentésével). A pizza el is készült egy 50 perc alatt, de az még így is nyers volt. Nem baj. Kell a kalória, igaz Bear?! 
Madrid igazából nem annyira izgalmas város. Az agyadnak itt van ideje emésztődni és elkezdett hasogatni a honvágy. Szerencsére csak egy pár napot voltunk itt. Mivel nem sokan beszélnek angolul, elég sok San Miguel sört löktünk le. Érdekes, hogy sok kínai (vagy vietnami, igazából nemtom) boltos van. Tőlük lehet olcsón alkoholt kapni. 
Paella-t pedig perui vagy bolíviai szakács fogja elkészíteni nekünk. Valahogy nem éreztem úgy, hogy itt szeretnek minket, csóró K-K Eu látogatókat. Inkább a nagy pénzű Argentin földtulajdonosokat csípik. A város teljesen a latin-amerikai forgalomra van ráállva és bár Barcelonában figyelmeztettek rá, hogy itt már pedig semmi nincs, mi eljöttünk, hiszen az utunk erre vitt, lefele Afrika csücskébe. De azért nem ennyire rémisztő a Madridi kép. Próbálok pozitív lenni! Életembe nem láttam ennyi jó nőt/négyzetméter. A Salma Hayekek és Jessica Albák így fürtökben jönnek mennek. Nem hiszed el. A másik amit nehéz elhinni, az a homoszexuálisok/négyzetméter. Nem vagyok homofób, egy picit sem (Megjártam én már az amszterdami meleg parádét...) de Madridban feltűnően sokan vannak a fashion streeten. De sebaj, így több esély jut nekünk Cruz kisasszonyra.

Madrid egy fakó hely. Ha Magyarország keleti vége Európának, akkor azt hiszem valahol Madridban kezdődik a nyugati. Jólét az van, de egy Brüsszeltől távoli provincia máshogy értelmezi azt. Az Atocha pályaudvaron megvettük a következő vonatjegyünket, Európa déli végébe, Algeciras-ba. Egyre messzebb kerülünk, mind földrajzilag, mind lelkileg az otthoni megszokottól, de a honvágy elmúlt és helyét átvette a kalandvágy.

folyt. köv.